Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#időskori elbutulás

HVG Tech

12 helyett már 14 dolgot kell figyelni: ezek a demencia rizikófaktorai

Már eddig is volt elég belőlük, de most újabb kockázati tényezőket azonosítottak a kutatók, amelyek az időskori elbutuláshoz (demenciához) vezetnek. Ez a tudás viszont sokakat hozzásegíthet ahhoz, hogy akár orvosi kezeléssel, akár csak odafigyeléssel megelőzzék a majdani szellemi hanyatlást.

Serdült Viktória hvg360

Kázár Ágnes háziorvos a demenciáról: Gyanús jel, ha a szemüveg a hűtőszekrényből kerül elő

Több minden előre jelzi a demenciát vagy az Alzheimer-kórt, amire érdemes odafigyelni, hiszen ha valaki csak a súlyos tünetek megjelenésekor – agresszió, elkóborlás, hallucináció – kerül orvoshoz, az azt jelenti, hogy elvesztegették az előző 5-6 évet – mondta a hvg360-nak adott interjúban Kázár Ágnes háziorvos, a Feledhetetlen Alapítvány kuratóriumi elnöke. A beszélgetésben elmondta, hogyan kell bánni egy demens emberrel, felsorolta a jellemző tüneteket, elmondta, mikor milyen orvost kell felkeresni, és mi alapján érdemes az idősotthont kiválasztani.

MTI / hvg.hu Tech

Szereti a csípős ételeket? Akkor jobb, ha erről tud

A rendszeresen chilit vagy jalapeno paprikát fogyasztó idősebb embereknél nagyobb a kockázata a demencia kialakulásának – állapították meg a Dél-ausztráliai Egyetem és a Katari Egyetem tudósai egy hosszú távú kutatásban.

1 2
Somogyi András szerint letiltotta Gyöngyösön a fellépését a fideszes városvezetés

Somogyi András szerint letiltotta Gyöngyösön a fellépését a fideszes városvezetés

Kitüntették Farkas Bertalant

Kitüntették Farkas Bertalant

2157 lóerő, villanymotor helyett egy brutális V12-ből

2157 lóerő, villanymotor helyett egy brutális V12-ből

Már az óvodában orbánozással és magyarozással csúfolódnak a gyerekek

Már az óvodában orbánozással és magyarozással csúfolódnak a gyerekek

Ócska diktatúra vagy szuverén jogállam – civilek is akcióztak az ellehetetlenítési törvény bizottsági vitáján

Ócska diktatúra vagy szuverén jogállam – civilek is akcióztak az ellehetetlenítési törvény bizottsági vitáján

Elterelnék a Korond-patak medrét, amelyből a víz ömlik a parajdi sóbányába

Elterelnék a Korond-patak medrét, amelyből a víz ömlik a parajdi sóbányába

Szó szerint agyrohasztó videót tett közzé Orbán Viktor

Szó szerint agyrohasztó videót tett közzé Orbán Viktor

Áll némi pénz a bankszámláján? Jól fialhat, de akad néhány feltétel

Áll némi pénz a bankszámláján? Jól fialhat, de akad néhány feltétel

Több kamaszt is megkéselt egy társuk egy Irkutszk környéki házibulin

Több kamaszt is megkéselt egy társuk egy Irkutszk környéki házibulin

A címlapról ajánljuk